Kávé mellé tej, keksz, Mézescsupor

Intés (három évnek)

2010-11-27T19:12:00.008+01:00

Nem vagyok itt.

Három évig blogoltam. Fontosabb volt, sok minden másnál.

Talán, ezért nem volt szívem soha elbúcsúzni. Mondani, hogy bizony nem. Megvan a Micimackó utolsó fejezete? Szomorú. Mackót magára hagyni? Drága olvasónak inteni?

Van, hogy elveszünk. Úgy mint, eltévedünk.

Van, hogy tudatosan megyünk el. És van, hogy tudatosan térünk vissza.

Előbb vagy utóbb. Találkozunk még.

IronMan2

2010-05-05T20:49:00.006+02:00

Két évvel ezelőtt a helyi mozi amúgy par~~odikus~~ádés kínálatából pocakra csattintás gyanúsan, de legalábbis nem túl komoly szándékkal választottuk ki az Iron Man első részét. Aztán meg meglepő csalódás ért. Ha nem kertelek, akkor kellemes is. Még mindig nem Frank Miller, de az X-Man, Hulk, Elektra, Pókember meg Szellemlovas (MARVEL studios) csapásról feltétlen kiemelkedő filmet kaptunk. Kellően humoros, finoman építkező két órát, abban is jól megtalált – feltétlen újszerű – karakterrel (kissé nagyzolva: karakterekkel).

Na bumm, tetten is érjük a folytatások átkát, hogy akkor már elvárnánk valamit. Világos, hogy nehéz dolog újra megtölteni az elsütött puskacsövet, de amúgy nem is lehetetlen. Az Iron Man második részének nem sikerült.

Unalmas, hogy nem.

A legnagyobb gond mégsem a nézők elvárásaival voltak, hanem a… stúdió, pénzeszsák, nem tudom. Felpakolta a lécet, aztán meg biztonságban áthajolt (kúszott) alatta. Pontosítanom kell: nem arról van szó, hogy ebben a folytatásban kevés dolog lett volna, éppenséggel arról, hogy túl, hogy elhibázottan sok. Ami az első résznek nagy erénye, az itt visszájára fordul. Sűrít. Még a főszereplő lélektani drámáját sincs időnk rendesen megélni. Az ellenpólusról (Mickey Rourke) is félkész képet kapunk, hogy miért is, meg hogyan is. De van még fél tucat új szereplő, akikről nagyjából semmi sem derül ki.

A legirrelevánsabb pont az új néger fiú jelenléte. Egyszer csak jön, és ő lesz War Machine, de nem értjük cselekedetei mozgatórugóit, meg úgy egyáltalán azt sem, hogy hogyan kerül ő oda. A régi színésszel valami szerződésbeli gubanc volt, de ettől függetlenül kezdeni kellett volna valamit a hiányával. Vagy akkor most ez egy ilyen magyaros, tildás megoldás akart lenni?

A másik negatív szereplő nevetségesen elnagyolt. Nem áll össze. Van, hogy ő a különc, aki Olaszországból hozatja a bio fagyiját, mert „megteheti”, máskor parkett ördöge, néha fegyverguru, de legtöbbször ő a film igazi nagy lúzere.

Scarlett… Nos hát Scarlett. Azon kívül, hogy érzem én, hogy új bekezdésbe kell rakni, meg hogy engem bármiről meggyőz ötször tizenkét méteren – akár titkárnő, akár szuperhős –, azon kívül, hát nagyon semmi. Mert őt is, mintha szöggel verték volna a vászonra. Persze, jól néz ki, én is bárhova kiszögelném, de ez most így eléggé kevés. Ja, ő Fekete Özvegy, mindegy honnan tudjuk.

Rourke-ot újra fel kell említenem. Rourke zseniális a vásznon. Majdnem annyira szeretném haveromnak, mint Scarlettet faliszőnyegnek. Félvállon elcipelné a filmet. Ha. Ha, kapna elég időt, ha őt sem elméretezett vonásokkal próbálnák elénk rajzolni, meg ha nem ölné meg a szerepét (Figyelem! Lassan minden kritikám kötelező eleme jön.) a szinkron. Áh, brh. Magyarul orosz akcentussal beszélni már az ezredfordulón is cinkesnek számított, de mindez egy tegnapi napon… túlontúl fájóan érintett. A poénok egy része is elveszett a magyarhangban. Meggyőződésem, hogy kb. felére redukálta a filmélményt.

Voltak még mások is, de nem sorolom tovább. Összességében olyan volt, mintha a legelső szempont az lett volna, leginkább az lett volna kiadva Favreau rendező úrnak, hogy valahogyan (akár kínlódósan is, akár mindenből elvéve egy keveset) előkészítse a folytatást – 2012, Avengers! Hurrá-hurrá.

Csakhogy én nem egy 117 perces előzetesért, egy közepes trailerért fizettem ki a mozijegyet! Ejj, most akkor lehúztam a filmet? Hát úgy látom, mérsékelten. Azért van ez különben, mert bosszant, hogy ez megint lehetett volna valami nagyon jó, ha átgondoltabban építkeztek volna. Hovatovább, a látvány továbbra is rendben van, Robert Downey visszatérésének még mindig örülünk, azok a viccek, amik elérnek, tényleg viccesek, popcorn mellé kiváló, a folytatást is megnézem. Sőt, talán ezt is még egyszer, ha megszereztem eredeti hanggal.

Kávézó emberek

2010-02-22T02:17:00.008+01:00

- Robert Anthony Rodríguez, George Timothy Clooney, John Gavin Malkovich -

Nyilván iszonyatos pénzekből…, de ez az egyik legjobb reklámmunka, amivel eddig találkoztam.

A videó látványos, sodró, vicces is. A választható befejezésekkel interaktívvá válik.

Az utána lévő felület éppen eléggé dinamikus ahhoz, hogy maradjunk még kicsit. A zene élénk, de nem harsány. Kiemelten irányít Facebookra, de plusz egy kattintással még legalább fél tucat különböző oldalon oszthatjuk meg másokkal, ha szeretnénk. – Valahogy így kell kinéznie egy online hirdetésnek.

(„Normál” tévés előzmények itt keresendők.)

Három mondatban három évről

2010-02-22T01:06:00.002+01:00

Háromról nem lehet háromban.

A három az szédítő.

Három után is csak három semmiség: írni, írni, írni.

Second chance

2010-02-18T16:02:00.002+01:00

Van ez a rovat (címke), hogy reflex. Egyik kedvencem.

Belőletek táplálkozik. Ha nem lennének olvasóim, akkor nem lenne a rovat sem. De mivel van, szeretem.

Pár hete írtam a sorozatomról. Vagyis elkezdtem róla írni, aztán nagyjából a harmadik sor után kanyarodott el az egész nagyon máshová. Akkor ez tetszett nekem, hogy spontánul történik. Ez a „hirtelenség” volt a szituáció, így nagyrészt tudatosan eszerint építettem fel a szöveget is. Gondoltam, ha majd rímel egymásra a helyzet és stílus, akkor az szépen összeáll. Akkor majd kikerekedik, hogy milyen jó ez a pillanatnyiság.

Nem így lett. A sokból túl sok lett. Azonnaliságból elhibázott részek következtek. Párhuzamból széttártság. Alkotókedvből zavarodottság. A sikló, szaladó sorok lassan átcsaptak az erőltetettség nyomvonalára. Az írói jókedv ambivalens olvasói érzéseket manifesztált (szült, eredményezett, miegymás).

Kommentelte Pankalin, hogy némiképp ambivalens. Utóbb kértem, hogy fejtse ki. Személyes üzenetben alapos kritikával indokolt, amiért hálás voltam. Aztán előkerült Jutka is, aki velősebben közölte, hogy gyakorlatilag félúton megdöglött a dolog.

Jól van akkor, gondoltam ideje hátralépni kettőt, felülvizsgálni – annyiban mégsem hagyhatom. Újraírtam, de nem nagyon, csak épphogy. Az eredeti szándék megmaradt: a rímképre törekvés. Továbbra sem akartam túlmagyarázni, azt amúgy is utálom. Csak belenyúltam itt-ott. Azt írta Pankalin, hogy gond van a ritmussal, pedig amúgy erősségem. Igazat tudtam adni. Úgy fogalmaznám ezt most, hogy imitt-amott elcsúsztattam egy félhanggal.

Vagyis semmi sem garantálja, hogy mostanra helyére került volna. De hagytam időt, nektek, és magamnak is. Örülnék, ha nekifutnátok még egyszer.

Annyit említenék még, hogy Pankalin kifogásolta a „hoppá!” jelenlétét is. Hogy ez az elején még rendben van, de aztán inkább modorossá válik, mert jobb az, ha benne teremtődik meg az érzés, és nem én tuszkolom az orra alá. Érdekes ez számomra, mert egyrészről elfogadom, másrészről meg eszembe sem jutott megválni tőle. Szinte mindig van valami, amivel hasonlóképpen babrálok. Elismétlem, túlismétlem, eljátszok vele. Talán ez garantálja, hogy minden írásom picit más legyen (hogy ne unjuk el magunkat). Mert egy-egy porondra rakott semmiség (szó vagy szókapcsolat) is képes alakítani teljes szövegtesteket. Kísérletezgetek.

Három évvel ezelőtt (Brh. Hoppálé?) állítottam, hogy kritikákért indulok, és a mai napig köszöngetem őket. A mostani bejegyzéssel kapcsolatban pedig remélem, hogy a negatív visszajelzések finomodnak, a pozitívak pedig tovább erősödnek.

Köszönöm.

Kávézó emberek

2010-02-16T04:25:00.001+01:00

- A fiktív én -
(Ezt most így azért is, mert ma kasszíroztam egy nagyobbacskát... Bár ász párom egyszer sem volt.)

Apraja-nagyjA

2010-02-15T03:00:00.003+01:00

Mondom, mit szeretek. Levegőből pörögve érkezik elém az első kártya. Jobb kézzel (néha ballal) felpattintom a zöld posztóról az egyik sarkát. Tizedmásodperc az egész. Nem több annál. Ász. – Félrever egy ütemet. Nagyszerű papír, szép a sarka. Előre felépít bennem egy mozdulatsort. Pontosan tudom, hogy mit fogok ez után tenni. Önkéntelenül alakult, de tudatosan viszem magammal. Tudom, hogy már megvolt a nyitány, és türelmesen várom a végét. Felépült bennem. Rituális művelet. Ha bárki fáradozna azon, hogy figyelje a szokásaimat, ahogy megnézem, ránézek, lenézek, akkor tudná… de nem tudja.

Belép a terembe. Inkább libben, mint lép. (Ha hülyén is hangzik.) Rajtam kívül 34 férfi ül az asztaloknál, még kettő dohányzik a sarokban, és vannak lányok is, de statisztikailag elhanyagolható. Tökmindegy, konkrétan. Hatvannyolc szemgolyó legalább 3:1 arányban egyetlen helyre fókuszál. Ettől van az, hogy inkább libben, mint lép. Az egyik kezével hátranyúl – megnyitja. Végighúzza ujjait a lófarkán (összekötve viseli, de nem hanyag, jól áll neki). Előre hozza, mellkasára ejti. Tenyere továbbszalad, elsiklik a mellei között. Tudatosan szexi. Baromira tudja. Ebből él. Nem, nem a rossz értelmében. Sőt, nem is az anyagi. Egyszerűen így épül fel. Ettől is ő. Ettől ő. Ettől…

Bal kézzel (néha jobbal) húzom a második kártyát az első hátlapjára. Illesztésnél rásegítek a másikkal is. Pontosan fednek egymáson. Bal kisujj a posztón, bal gyűrűs a lapok bal felső sarkában támaszt erősen, bal középső a kártyák közepén, bal mutató és hüvelyk együtt emel. Itt ez a gyönyörű papír, de mit rejteget a háta mögött? A pakliban még három ász van és 38 másik lap. Összességében minden 220. leosztásban kapok ász párt. Statisztikailag halott ügy. De éppen ettől nem tökmindegy. Ettől művelet, rituális. Jobb mutató a levegőben, jobb hüvelyk és kis összeér a kártyáktól távolabb. Gyűrűs és középső a jobb felső sarokban nagyon lassan – éppen ettől nagyon lassan – lentről felfelé mozdulnak. Elcsúsztatják az alsót a felsőn. Apránként rajzolódik ki a másik A. Egyik a másikon. Mindig meglepetésként ér. Nagyszerű. Ebből élek. Ezt szeretem.

Kávézó emberek

2010-02-08T03:04:00.006+01:00

- Starbucks -

Ha nem is mindenki, de sokak örömére hamarosan megnyíl(ik) az első magyar Starbucks! Ez olyan, mint a Meki, csak itt a „lovin’ it” mellé nem társul az a soktucat dolog pejoratíve.

Rengetegen kezdik itt a napjukat, ami amúgy a Westendben lévő helyre nem lesz jellemző. Mégis úgy gondolom, hogy jól pozícionált, mivel már korábban kiderült, hogy eddig ott nem lehetett kávét inni (a próbálkozásunkról itt a lap alján olvasható a klasszikus háborgás).

Bár nem hiszem, hogy valaha is nyitnának vidékre, ennek a lépésnek már nagyon itt volt az ideje. Rám számíthat (évente párszor).

Aztán várjuk a belvárosba is (meg mindenhová).

Háborgó (emberről és emberről)

2010-02-05T08:11:00.006+01:00

(Következő. Későn értem haza. Mindenféléről akarnék írni, de úgy éreztem, hogy bármit is csinálok, abból ma már nem lesz értékelhető produktum. Inkább olvasás. Híreket, pókeres könyvet is, főleg kézelemzéseket. Aztán valamikor négy után lefeküdtem aludni. De nem aludtam ám, valahogy elkezdtem magam egyre és egyre hergelni… Biztos a kóla – gondoltam. De nem. Így hát a következő van: hajnali hat, feldúlt én, nagyon fáradt én, háborgó én.

Óvatosan kezeljük az alant következőket. Nincs, ki felelősséget vállaljon felőle.)

Azt írja, hogy apa és nagyapa. És akkor nem értem. Hogy Törökország. Ami uniós tagságra törekszik. Vagyis nem lehet olyan messzire. Ami messzire van, az valahogy rokonságban van a múlttal. Mindjárt magyarázom. Például az az ízlésesség, ahogy ember képes szörnyűségeket tenni egy másik emberrel, az főleg a múlt. Olvasok róla. Történelem. Ami történelem, az távol esik tőlem. Sőt, kívülre esik tőlem. Messzire van tőlem. Ami messzire van, az a múlt. India, Haiti, az iszlám, a vaskereszt, az is mind a múlt. Az nem részesem. Nem én.

Törökország köpésre. Közel férkőzne a rohadék. Mert nem az, hogy meg kell néznem a térképen, vagy hogy a világ másik fele Kína, ahonnan minden héten lecseppen valami – történelmi. De most nem. Valahogy nem, mert most rázom a fejem, grimaszolok, és már hat óra múlt.

Erről még beugrik valami 2009 novemberéből. A múltból, de eszembe jut néha. (Talán éppen jelenem.) Huszonnégy derék iráni nő és férfi várt ítéletére. Mindannyian egyetemi végzettséggel rendelkezők, elvétve állami tisztviselők, túlnyomó részt családos emberek. Együtt szexeltek. Egymás előtt, néha cserélve. Várható büntetés: halálra kövezés.

Ezzel kapcsolatban két dolgot szeretnék elmondani.

Egy. Isten éltesse ereje teljével a csoportos szexet! Ollé gruppen-parti! Bizony, fúrjuk fejünket női lábak közé! Markoljunk annyi gyönyörű puncit, amennyi csak egy-egy kezünkbe képes bele-bele férni! Nyissuk nagyra a szánkat annyi nagyszerű farok előtt, hogy képzeletben sose érjünk a végére. Fürödjünk egymás csúszós-ragadós testnedveiben! Nemtől és kortól függetlenül faljuk fel egymást, adjunk egyszerre egyetlen időpillanatban annyi élvezetet, hogy ne győzzük viszont megköszönni. A maga totális erkölcstelenségében. Halleluja!

Kettő. Azt, hogy „megkövezés”… azt értjük? Persze világos, hogy kő általi halál. De azért én elmesélem, hogy biztosan ne essen ez most túlontúl messzire tőlünk. A bűnös kezeit megkötözik, majd derékig (ritkán nyakig) ruhátlanul a földbe ássák. Ez rendszerint a városok főterén történik, mert nyilvános. Az benne a fantasztikum, hogy nem csak nyilvános, de ez úgy a közé is. Kollektív élmény. Bárki részt vehet a mókában, az egyetlen kérés mindössze, hogy a célba dobott követ gondosan válasszuk meg. Elég nagy legyen, hogy sebet ejtsen, de sosem akkora, hogy korai halált okozzon. Ideális esetben több óráig is eltart a közös program. Az erkölcs és hit védelmében.

„10.02.04, családja élve temetett el egy török lányt”

Élve, bazdmeg! A becsület nevében! Rázom a fejem… és nincs is ötletem, hogy mi továbbit írhatnék. Meséljem el, hogy az milyen? Nem, inkább csak annyit, hogy boncoláskor földet találtak a gyomrában és a tüdejében. Hogy tizenhat éves. Hogy apa és nagyapa.

Fiúkkal barátkozott. Ennyi? Ennyi. De tudjátok mit! Legyünk jótékonyak, nagyzoljunk! Mert tuti nem csak erről van szó! Lehet, hogy korábban ment haza apa és apa a piacról, erre otthon találták a csapodár lányukat féltucat fiúval, amint éppen természet ellen vétkeznek. Így már érthető, hogy gyorsan ásnak egy két méter mély gödröt, belelökik, aztán uccu elföldelik! Nehogy bárki meglássa az ebadtát!

EbAdta? Nem?

Volt az a pszichológiai dolog, behaviorizmus. Viselkedéstan, tanulás, ilyesmi. Ezt kiokoskodta bizonyos W betűs (nem jut eszembe). De szegény őt (talán Watsont) radikálisnak tartják a mai napig. Azt mondta (megnéztem) Watson: „Adjatok nekem tíz gyereket, és csinálok belőlük bármit!” Zongoraművészt, kurvát, papot, tömeggyilkost, akármit! Watson nyilván nagyzolt, de kijelentésének nem is ez volt a lényege. Tabula rasa, ugye? Hogy mindenki tiszta lappal indul, amire aztán ír az élet.

De ha cáfolnánk is ezt, ha tiltakoznánk is ez ellen… ha állítanánk, hogy többek vagyunk a minket ért ingerek összességénél, hogy van bennünk bármi, ami ok és nem okozat, akkor magyarázzuk már el nekem, hogy mikor van az a pillanat, amikor be vagy kikapcsolódik az agynak az a tekervénye, ami helyesnek bír láttatni, mondjuk egy élve eltemetést. Ma, tegnap, vagy ezer évvel ezelőtt.

Kávézó emberek

2010-02-02T11:17:00.005+01:00

- A veszprémi bloggerek -

Már ha kávéznak. De lesz itt minden jó, merthogy.

Vasárnap este Ferinek a Gesztenyés slágeritala mellett támadt egy megfontolható javaslata. Én meg bólintottam rá, hogy csináljuk.

„Azon törtük a fejünket Bazsival, hogy akár még valami jó is kisülhetne abból, ha találkoznánk. Mi, veszprémi bloggerek. Megismerni új arcokat, összehasonlítani sálaink kockás mintázatát, inni egy fröccsöt és hasonlók. Konkrétabban:

E hét csütörtökön este 8-tól blogger találkozót szervezünk a GesztenyésSörkertben! Mindenkit aki ír, vagy olvas, kisebb vagy nagyobb olvasótáborral rendelkezik, esetleg népszerűsíteni kívánja blogját, azt szeretettel várjuk! Ha nem ismerjük személyesen, akkor pedig annál inkább örülnénk a megjelenésének! Természetesen olvasók is jöhetnek (nem lesz bezárva a kocsma a nem-bloggerek előtt sem). Kötetlenkedjünk egyet.

Terjesszétek a találka hírét ningen, orkuton, netlogon, qzone-on, windows live space-en, barátikörön és a többin, (mint facebook, tumbler, iwiw, twitter, hi5, myspace, tagged... :)”