Dohányzott.
Nem emlékszem pontosan, talán egyszer csak írt, hogy elolvasott. A végéig. Furcsán lelkes volt. Levelezni kezdtünk, időnként hírt adott magáról. Gyakran dicsért, néha kritizált, legtöbbször tanácsot adott. Néha mesélt az életéről. A Társáról, mindig nagy betűvel, dolgos útjaikról a világban, múltjáról és jelenéről, meg a tanítványokról is. Tanítványai voltak.
Furcsa észjárás. Azt gondoltam. Gyakran nem értettem mit mért hogyan. Különben is, miért a szándék. Honnan ő. Ki ő.
Sosem láttam.
Úgy képzelem őt, mint akit túl sokszor sújtott az élet, de mindannyiszor felállt, és mindannyiszor elmulasztotta elveszteni a hitét. Azt hiszem, főleg emberekben hitt. Mintha csak folyton kereste volna azokat, akiknek segíthet, akikben lát valamit. Akiket feljebb húzna. Akikre építene. Akikben megbízna. Akiket szeretne. Elképzelem őt.
Tanár ember volt. Nem azért, mert iskolákba járt dolgozni, hanem mert úgy járt az életben.
Odaadó. Talán most minden barátja egyként bólintana, igen. Ez a jó szó. Ha olvasott is, teljes elkötelezettséggel olvasott. Mintha leemelt volna könyvespolcáról, és később oda csúsztatott volna vissza. Úgy képzelem.
Aggódott értem.
Legutóbbi levelét e hónap tízedik napján címezte hozzám. Hogy eltűnik pár hétre, elutaznak, kikapcsolódnak. Csak telefont visznek. Aztán majd bepótol mindent, ne aggódjak. Volt, amit most sem értettem. Mintha mégis furcsán búcsúzkodna. Azt írta, idézem, Szívből kívánok Neked sok-sok jót, örömet /lényeges!/, boldogságot, sikert. És írj, mindenről, ami a "fejedben és a szívedben" van. Ne hallgass senkire! Semmi ne tartson vissza, még a "tragikusnak ható" dolgok sem!
Furcsán tragikusan érint.
E hónap huszonnegyedik napján elvesztettem olvasómat, Varga Máriát.
...
Tegnapelőtt megrendülve olvastam a Társ levelét,
Kedves Balázs!
Mély fájdalommal tudatom, hogy feleségem, Varga Mária 2009. szept.24-én, életének 33. évében – hosszú betegség után, mégis váratlanul – elhunyt. Az Isten úgy akarta, hogy ne szenvedjen, mert egész életében másokkal osztotta meg az életét. Hamvait vasárnap adjuk a szélnek, kedves falujában, Arma di Taggia-ban /Olaszország/.
Blogját bezártam, ez a címe addig él, amíg üzenetek érkeznek hozzá.
A Mézescsupor a kedvence volt, amióta felfedezte Magának. Tehetségesnek tartott, de Szerinte elaprózod magad. Légy hű hozzá, ahogy Ő is hitt Benned.
Tisztelettel,
Szerette Cseh Tamást. Egy első dal a végére. Istenem, istenem, micsoda vidék. Micsoda ócska vidék. Ne bámuld bambán, ha esik. Az eső az eső.
Ég veled Mária, m.v., Drága Olvasóm. Hű maradok hozzád, és minden olvasómhoz. Ameddig csak lehetséges. Talán ezt akarnád.
8 megjegyzés:
Igazából nem tudom, mit írhatnék. Szégyellem magam, amiért az első gondolatom az volt, hogy ez az a bejegyzésed, ami tényleg tetszik... Holott arra kellett volna gondolom, hogy sajnálom.
fogadd reszvetem bazs! nem lehet konnyu...
Öszintén sajnálom.
mit is lehet erre írni...egy "részvétszó" nem fejezi ki azt, amit Te érezhetsz...de mást ilyenkor nem tud mondani az ember. Őszinte részvétem és nagyon sajnálom...
:'(
nehezen szólalok meg..
olyan lelkes volt az év első napján, nem is tudom pontosan, de talán 4 kommentet is írt, épp egy hajó csatlakozására vártak..
és egyszer megfejtette egy "titkomat", pedig sosem találkoztunk, nem ismertük egymást, és mégis észrevett a szavak mögött, rám ismert
rám ismert, m odafigyelt, m képessége volt a tiszta (mindentől mentes) figyelemre
hiányozni fog, h nem olvashatom itt többé
boldog ember az , akinek ilyen barátja volt az életében. ki tudja megmondani, miért a jók mennek el?
Én hiszem, hogy teljesitette a feladatát. Mert akkor halnak meg emberek, mikor az isten által kiszabott feladatukat elvégezték.
Legyen béke az ittmaradók lelkében.
Pankalinnak!
Szép, amit írtál róla, mert a lényeget láttad meg benne. Én is így ismertem. Tanárom volt, és tiszteltük ,mert nagyon "ember" volt.
Balázsnak is köszönöm, hogy így él emlékezetében.
Mindenkinek köszönöm együttérző bejegyzését. Számomra nem halt meg.
Megjegyzés küldése