Fiú fiúba szerelmes, lány lányba szerelmes

Update (09.09.07. 17:05): Ha már videók, itt az utca embere a homofóbiáról a hvg.hu videós stábjától.

Elkészült az indexes videó. Elég profi és tanulságos lett ahhoz, hogy ezt itt most külön is.

Félig tele

Jelezném: optimista bejegyzés következik. Aki tőlem nem ezt várja, vagy akinek ez ma egyszerűen nincs ínyére, nyugodtan nézze meg a színes képeket, majd kattintson tovább.

Kelet és Nyugat közé szorultunk.

Jeruzsálem szent földjein nem is olyan régen példátlan jelenség volt észlelhető. Évszázados viszályaikat és örök ellentéteiket félretéve a három monoteista világvallás képviselői kéz a kézben álltak ki egyetlen ügy mellett. Az „efféle förtelem” elleni harc, „Isten haragjától” való félelem, a fertő megfékezése, de leginkább a városba tervezett melegfelvonulás megakadályozása volt okként felismerhető. Hiába, a közös ellenség összehozza a bandát.

Moszkvában évente egyetlen kivételesen napon mosolyognak össze rendfenntartók és rendbontók. Állnak vidáman egymás mellé, fordítják ökleiket együtt egyetlen irányba. Így stand-up-ol rendőr és huligán a melegek jogaiért felvonulók kárára. Nem vicc.

Belgrádban egyetlen egyszer próbáltak meg ilyesmit szervezni (2001-ben). Lengyelországban törvényjavaslat született (2007-ben), miszerint azoknak a tanároknak elbocsátó farpofán rúgás lehetne a jussa, akik véletlenül a ferde hajlamúak érdekei mellett szólalnálak fel hallgatóik körében. Izraelben felvonulás nélkül is melegeket ölnek.

Máskülönben, néhány száz kilométerre, Bécs utcáin idén 120 ezren vonultak fel, köztük politikusok és hírességek, rendbontás vagy ellentüntetés nem volt. Valamivel messzebb, Hollandia 700.000-es fővárosában félmillióan merészkednek utcára ilyentájt. A világon 1970 óta rendeznek melegfelvonulásokat, mára szinte az összes nyugati nagyvárosban, közel száz helyen. Nem kivételes a karneváli hangulatú milliós „összejövetel” sem (New York, San Francisco és London vezetésével).

Erre felénk kutya egy dolog azonos neműt szeretni. Ha nem viselik szívesen a furcsálló, vagy gyakran rosszalló tekintetek ostorcsapásait, akkor titokban tartják érzelmeiket. Gondoljunk csak bele, hogy nyilvánosan sosem puszilhatnánk arcon, vagy éppen markolhatnánk vehemensen fenéken a mellettünk sétáló drága embert, ha éppen kedvünk tartja, mert ne adj isten, jól összevernek a szembejövők. Egy friss felmérés tanúsága szerint honfitársaink 40%-a gondolja úgy, hogy a melegeknek joga lenne úgy élni, ahogy szeretnének. Ha mégis a maradékból kerülne ki munkaadójuk, munka-, esetleg csoporttársuk, akkor nincsenek jó helyzetben. Bujkálni, kettős életet élni, az marad.

Egy ilyen kisebbségnek egyértelműen joga van évente egyszer vállszélességben végigsétálni Budapest utcáin – ez nem lehet vitaalap. De szükség van-e melegfelvonulásokra? Egy magyar lány, heteroszexuális, és gyakori felvonuló úgy nyilatkozott: „nyilvánvalóan igen!, demonstrálni kell a sokszínűséget, mert ez pontosan arra jó, hogy időnként megmutathassuk, ilyenek is vagyunk, meg olyanok is vagyunk.” Még ma is, negyven évvel később is – igaza lehet (ránk vonatkoztatva mindenképpen, de még az Egyesült Államokban is négyszer nagyobb eséllyel lesz öngyilkos egy homoszexuális fiatal). Másrészről, sokan vannak a két szélsőséges között, akik úgy vélekednek, hogy nem vagyunk mi homofóbok, csinálják csak, de azért mégis csak jó hermetikusan eldugaszolva. És főleg ne botránkoztassanak önkényesen az utcákon.

Miért is kell botránkoztatni? Elgondolkoztam ezen, úgy mégis mit válaszolnék? Amúgy tök feleslegesen, mivel egészen egyértelmű. A magyarok mindössze hat százaléka ismer személyesen meleget. Vagyis a magyar melegek rejtőzködőek. Nem véletlenül, nem biznisz. Ezért van, hogy azon kevesek, akik ilyenkor önként állnak ki a támadások kereszttüzébe, azok extrovertált jellemek. A bátrabbak, vagy mondjuk úgy: a nagyszájúbbik társaság. Az a fajta pedig, akkor már nem piros pöttyössel gurigáz, hanem szögecsekkel vert tangával rázza sejhaj!

Erre aztán jön a fricska! Ma egy teljesen átlagos tömeg vonult fel fővárosunkban, főleg nő. Ma inkább csak tükröt tartottak nekünk. Nézzünk bele!

Ma Magyarországon nagyjából ezer ember vonult fel, mellette körülbelül négyszáz ellentüntető képviselte – megbotránkoztató módon – eszmeiségét. Ma Magyarországon a rendőrök előbbi csoportot védelmezték (sikeresen). Ma Magyarországon létre hívható egy olyan rendezvény, ami közelebb visz minket Európához. Ma Magyarországon – egész meglepő módon – még vannak olyan döntéshozók, akik egy ilyen ügy mellett kardoskodnak. Ma Magyarországnak még Whoopi Goldberg is üzen: maradjunk a helyes úton.

Ma Magyarország Kelet és Nyugat közé ékelődött. Aligha lehetnék ennél optimistább. Kedves Olvasóim, ma a pohár félig tele van. Próbáljunk hinni ebben. Ez is valami.


(A képek forrásai:
Az első kép anonim.
Az utána lévő három az Index helyszíni fotói közül került ide.
Az utolsó Zach Hyman munkája.)

Magyarországot elhagyta Isten

Az olvasó-, komment- és szenzációhajhász cím ellenére sem tudom, hogy pontosan honnan kellene megfogni a témát. Magyarország és problémái – a bőség kelepcéje. Elsőre adta magát ez a holokauszttagadó sztori, hogy felrázzam a régi háborgós rovatot, mert nálunk szokás németül szabadságot éljenezni, és amúgy a harmadik birodalom is majd jól visszavág! (Persze, barátnőnk nyakát csigolyáig nyiszatolni , majd horogkeresztes zászlóval és némi celluxszal ajándékcsomagot készíteni belőle, úgyszintén szokás.) Ehhez remekül passzoló körítés, hogy 82%ban erőszakosan toloncolnánk ki cigány elvtársainkat, ne adjisten nyakukat is szegnénk…

És mégsem. Se kopaszok, se cigányok, se 13. havi nyugdíj. Arról fogok beszélni, hogyan kell vitatkozni. Hogyan érdemes benne részt venni, hogyan leszünk jó partnerek, és főleg, hogyan kell megnyerni fontos összetűzéseket. Van, aki utál vitatkozni, konfliktust kerül, elfordítja a fejét, elrohan ha már nincs hová nézni, elmenekül szorult helyzetekből. És igen, olyan is, aki imád. Állandóan szítja a tüzet, keresi a szituációt, valahol lételeme is a sokszori megmérettetés, egymás próbálgatása. Egyik sem jó. Felesleges harcokat nem kell megvívni, míg néha igenis fel kell venni a kesztyűt. Nehéz ebben mértéket találni. Hovatovább, vitázunk, és ez már soha nem lesz másképpen. Egy jó résztvevőnek nem célja a másik eltiprása, inkább maga felé húzna. Képviseli oldalát, de nyitottan vizsgálja az ellenkező perspektívát is. Állhatatos, de elfogad, megért, bólint, ha kell. Célja, hogy mindenki kapjon valamit a vitától, értelmet akar adni, és szereti a szót: eszmecsere.

Nem hiszem, hogy gyakran lennénk ilyenek. Jó résztvevőként ritkán nyerünk. A nyertes típus gyenge pontokat keres, kihasználja az Akhilleusz sarkakat, addig ügyeskedik, míg már felülről beszél lefelé. Pozícióra törekszik. Pont, mint a pókerben, a profik másokhoz képesti helyzetüket gyakrabban játsszák meg, mint valóban teríthető kártyáikat.

Ha mégsem éreznénk magunkat bajnokoknak, vagy éppen csak egy nehéz esettel van dolgunk, akkor mindenképpen hasznos, ha vannak rejtett mestervágásaink, időnként zakóujjból előhúzható Jokerjeink vagy osztott Ászaink. Szükséges valami, ha fogyatkozik érvrendszerünk, igazunk, vagy éppen szerencsénk, hogy lelökjük másikat képzelt trónjáról.

Rosszallóan nézhetnétek, hogy már tényleg csak kártyában tudok gondolkodni, és talán igazatok is lenne, de ez esetben volt ebben tudatosság. Nemzetközi szintéren gyakran mosnak le még igazából el sem kezdett vitákban. Mindenki nagyon jól tudja, hogy hova kell nyúlnia. Ilyenkor már nem tudok visszavágni, mert annyira nyilvánvalóan vesztettem, nem találnék már fogást. Talán azért, mert én sem hiszek abban, amit képviselnem kellene.

Már hogy nemzetközi szintéren? Pici Bazsi a pici blogjával? Nem épp, de pici Bazsi a nagy online kaszinókban igen. Előfordult, megköszöntem a kollegáknak, hogy bénán áttolták hozzám a zsetonjaikat, mire egy francia így reagált: „Go back to the third world and dont give me lesson.” Talán biztosítanom kéne róla, hogy a harmadik világ majd jól visszavág? Amerikai is leckéztetett már, így: „At least i dont live in God forsaken Hungary”. Hát majd… legalább én tudok pókerezni, nem? Nem, vitatkozni nem így kell.