Háromról nem lehet háromban.
A három az szédítő.
Három után is csak három semmiség: írni, írni, írni.
"Kávézom. Kamaszkorom óta kávézom. Az összes barátnőm szerette a kávét. Emlékszem, imádtunk kávézni. Kávét főztünk szex után reggel, buli előtt este. Ajándék bögrékbe, termoszokba öntöttük. Cigire gyújtottunk.
A fene egye meg, ezt is bele kellett volna írni! Miért nem írtam soha a kávéról? Írnom kellett volna róla."
Háromról nem lehet háromban.
A három az szédítő.
Három után is csak három semmiség: írni, írni, írni.
A macskám képtelen enni, ha nézik.
Teljesült egy álmom.
Zseni a dög… nyávog (sokat, mert nem figyelek rá, vagy inkább úgy, mint aki nem figyel rá), aztán mikor megkapja a ropogtatni valóját, ráhajol a tálkára, de még az első falat előtt mégis felpillant – szemembe néz –, és grátisz nyaffantás, hogy nahát most már akkor inkább arrébb mehetnék.
Fesztivál volt.
Van és lesz is.
Alapvetően, fesztiválabb az élet, mint azt gondolni mernénk.
Na én most kiköltöztem a Szigetre.
Legyetek jók, hétfőn jövök.
Addig is hallgassatok sok zenét (nálam persze sok Cseh Tamást).
Azt írja egy (kezdetektől) olvasóm - a szentem! -, hogy hát ez a Pásztoróra, ez a legklafább ever, úgyhogy írnia kell róla egy elemzést… foglalkoztatja, írogatja.
A vasárnapi Club Era koncert előtt a hegedűs, a Marci előáll a történettel, hogy az együttes levlistáján a kollegák linkeltek valamit, hogy „Marci a celeb”, mert épp a Kaukázussal hegedül egy videón, erre Marci visszalinkeli a legutóbbi bejegyzésem, hogy ő erre büszkébb – erre megöleltem Marcit.
Azt mondja Anyukám, hogy régen olvasott, de most újra leült, és hogy nem mindig hiszi ám el, hogy mindent én írok, lehet, hogy mondjuk másolom valahonnan; hogy hogyan vagyok benne egy autóval száguldó karakterben, mikor én nem is, meg például mi az, hogy „emlékeket gémkapcsozni”, ha?, hogy lehet ilyet kitalálni – kemény asszony, mernék vele vitatkozni…
Történik valami.
Nem voltam itthon, most meg mindjárt megyek Club Erára Dörögdre.
Aztán jó lesz hazaérni.