Kávézó emberek

- A fiktív én -
(Ezt most így azért is, mert ma kasszíroztam egy nagyobbacskát... Bár ász párom egyszer sem volt.)

Apraja-nagyjA

Mondom, mit szeretek. Levegőből pörögve érkezik elém az első kártya. Jobb kézzel (néha ballal) felpattintom a zöld posztóról az egyik sarkát. Tizedmásodperc az egész. Nem több annál. Ász. – Félrever egy ütemet. Nagyszerű papír, szép a sarka. Előre felépít bennem egy mozdulatsort. Pontosan tudom, hogy mit fogok ez után tenni. Önkéntelenül alakult, de tudatosan viszem magammal. Tudom, hogy már megvolt a nyitány, és türelmesen várom a végét. Felépült bennem. Rituális művelet. Ha bárki fáradozna azon, hogy figyelje a szokásaimat, ahogy megnézem, ránézek, lenézek, akkor tudná… de nem tudja.

Belép a terembe. Inkább libben, mint lép. (Ha hülyén is hangzik.) Rajtam kívül 34 férfi ül az asztaloknál, még kettő dohányzik a sarokban, és vannak lányok is, de statisztikailag elhanyagolható. Tökmindegy, konkrétan. Hatvannyolc szemgolyó legalább 3:1 arányban egyetlen helyre fókuszál. Ettől van az, hogy inkább libben, mint lép. Az egyik kezével hátranyúl – megnyitja. Végighúzza ujjait a lófarkán (összekötve viseli, de nem hanyag, jól áll neki). Előre hozza, mellkasára ejti. Tenyere továbbszalad, elsiklik a mellei között. Tudatosan szexi. Baromira tudja. Ebből él. Nem, nem a rossz értelmében. Sőt, nem is az anyagi. Egyszerűen így épül fel. Ettől is ő. Ettől ő. Ettől…

Bal kézzel (néha jobbal) húzom a második kártyát az első hátlapjára. Illesztésnél rásegítek a másikkal is. Pontosan fednek egymáson. Bal kisujj a posztón, bal gyűrűs a lapok bal felső sarkában támaszt erősen, bal középső a kártyák közepén, bal mutató és hüvelyk együtt emel. Itt ez a gyönyörű papír, de mit rejteget a háta mögött? A pakliban még három ász van és 38 másik lap. Összességében minden 220. leosztásban kapok ász párt. Statisztikailag halott ügy. De éppen ettől nem tökmindegy. Ettől művelet, rituális. Jobb mutató a levegőben, jobb hüvelyk és kis összeér a kártyáktól távolabb. Gyűrűs és középső a jobb felső sarokban nagyon lassan – éppen ettől nagyon lassan – lentről felfelé mozdulnak. Elcsúsztatják az alsót a felsőn. Apránként rajzolódik ki a másik A. Egyik a másikon. Mindig meglepetésként ér. Nagyszerű. Ebből élek. Ezt szeretem.

.. és a póker

Gondolom mindenki roppantul meglepődött, hogy. Hát igen, ha nem is hisszük el, elég sokat játszok. Az online része még várat magára, előbb neki kell ugrani egy-két könyvnek (meg ilyesmi). Viszont élőben heti két-három alkalommal kénytelen vagyok asztalhoz ülni.

(Ahogy Rudolf Péter Rejtőt olvas, az zseni. Higgyétek el nekem.)

Ma hét kerek órát kártyáztam. Nagy verseny volt, nagy álmokkal, nagy nyereményekkel. Viszonylag sok pénzem benne volt (8000), és viszonylag sokat kapott az első (92.750), amitől négy (kerek) hely választott el. Miután kiestek kb. ötvenen, már csak négy. Ilyen ez. Persze, ötödikként is kaptam pénzt, de viszonylag keveset. Ez ilyen. Az a baj, hogy amikor az ember nem nagyon bízik valamiben, mert messze van, mert nem jók a körülmények, nem is hajszának, de vesszőfutásnak tetszik, mert olyan távoli, meg egyébként is tudja, hogy „benne van a pakliban”, az egy dolog. De! És de, mikor elérhető közelségbe kerül, aztán alábukfencezik a banánhéj, na az nagyon olyan, hogy.

(Az se jó, hogy telhetetlen vagyok, mert a plusz hat, az nem mínusz nyolc, de persze. Tanuljunk meg túlnőni magunkon.)

Tényleg van ennek a játéknak egyfajta életszerűsége. Hét órában például elég sok minden elfér. Hét óra… az küzdelem. Nem viccelek. Az hullámvasút. Ott kezdet és vég. Ott kockázatvállalás, odafigyelés és figyelem, ott fordulópontok, különbözőség és változékony azonosság, ott nagy tétek, ráció és ráérzés, ott intuíció, interakció és szerencsés szürrealitás, nem végül, öröm és bánat. Ott születés és elmúlás. Imádom ezt a játékot. Tanulok tőle.

No, pont úgy beszélek, mint egy szerencsejáték-függő. Ja, erről is írom a szakdolgozatomat, na ezért is annyira „kitöltő” dolog ez, mint amennyire. És ezért is kell még sokkal jobban annak lennie.

(Tudjuk, hogy a vesszőfutás milyen kemény dolog? Hogy az. Járjunk utána.)

(A képek forrása itt és itt.)

Pókeres harmadszor (cikk)

- Póker könyvekben -

Ahogy először jeleztem, volt már körkép a közvetítésekről, most pedig a könyvek vannak soron. Azt szoktam mondani, olyan pókerezni, mintha kicsiben tőzsdéznék. Esélyek vannak, százalékok, és körről körre pénzben fogadás az adott információk, a bizonytalan rések és intuícióink segítségével. A kockázat és a variancia annál nagyobb, minél magasabb tétekre merészkedünk. Persze, azzal együtt a lehetséges profit is. Ugye sejtjük, hogy melyik szempont szokott súlyozottabban jelen lenni? Viszont, ha sokat akarunk nyerni, akkor érdemes az elérhető tananyagokat legalább annyira befektetésnek tekinteni, mint a középre tolt dollárokat.

Valószínűnek tartom, hogy neten is elérhető annyi forrás most már, ami bárki számára kikövezheti a profi játék felé vezető – amúgy nem rövid – utat. Videók, cikkek, magazinok, kézelemzések, blogok, fórumok, direkt oktató oldalak (feladatokkal), satöbbi. Mégis azt gondolom, hogy a legcélravezetőbb, ha találunk egy jó könyvet, ami ad egy olyan összeszedett szilárd alapot, amibe aztán már biztosabban tűzhetjük az elszórtan talált információkat is. Több gyenge munkát olvastam, és pár jelentékenyebbet is. Utóbbiak közül hármat mutatok be röviden.

David Sklansky, A póker elmélete című könyvében majd az összes pókertípus példáin keresztül szemléltet egy úgymond professzionális gondolkodásmódot. Pókert lehet nagyon, és kevésbé matekosan játszani. Sklansky előbbit preferálja. Okfejtései letisztultak és szárazak. Aki szereti a limitált licitrendszert, a statisztikát, a valószínűségszámítást, egyáltalán a számokat, azoknak ez a könyv alappillér lehet. Megtanít rá, hogyan lehet tisztán racionális döntéseket hozni pókerasztaloknál egy sajátos, „sklansky féle játékelmélet” mentén. Nem könnyű olvasmány, nem két nap alatt végeztem vele.

Nem úgy, mint Gus Hansen, Nyílt lapokkal machináló írásával. Gus a világ egyik legjobb és legközkedveltebb játékosa. Nagyobb tornákon nagyjából 5 millió dollárt zsugázott össze az évek alatt. Sokáig csodálkoztak azon a versenyeken résztvevők, hogy egy időben minden aktív leosztása után felállt, hogy diktafonjába motyogjon valamit. Kiderült miért, mikor eljött a megfelelő pillanat, nevezetesen a 2007-es Aussie Millions másfélmilliós fődíjának bekasszírozása. Ennek a versenynek az összes megjátszott keze sorba van szedve. Egytől egyig, az első lapoktól az utolsó osztott ász párig. Annak ellenére, hogy minden leosztást kommentál – mit miért hogyan – , ez nem egy klasszikus oktatókönyv. Az Őrült Dán stílusa nem tanulható, nem is érdemes követni. Könnyen felbátoríthat, hogy kezdjünk el szuper-agresszíven játszani, és könnyen gyorsan sokat veszíthetünk addig míg rájövünk, hogy ez nekünk mégsem megy annyira jól. Viszont szórakoztató azt részletesen követni, hogy miképp lehet mindössze 3 nap alatt, 747 játékost legyőzve ennyi pénzt nyerni. Mert lehet.

A legszínesebb versenyek a limit nélkül játszott tornák (kieséses rendszerű verseny, ami addig tart, míg minden zseton egy emberhez nem kerül). Ebben a formában van leginkább jelen, hogy ki mennyire erős fejben, hogy ki milyen gyorsan képes alkalmazkodni az újabb és újabb szituációkhoz. Csakis az ilyen lebonyolításhoz írt három kötetes sorozatot Dan Harrington, barátja Bill Robertie, és még számos profi segítségével. Dan Harrington nem a hasára csapva állít ezt vagy azt… Amellett hogy sakkprofi, backgammon világbajnok, négyszer eljutott a Póker Világbajnokság döntős asztalára is. 95-ben meg is nyerte, de a szakértők mégis azt tartják a világbajnokságok történetében legnagyobb sikerként számon, hogy 2003-ban és 2004-ben is az első négy között fejezte be az évente megrendezett legrangosabb versenyt.

Egy nagyobb élő játék utolsó asztaláról való felállás után döntöttem úgy, hogy megveszem az első kötetet. Miután elolvastam azt – majd gyorsan a másodikat is –, nem is értettem, hogyan tudtam én addig eljutni korábban. Személyes favoritom. (Az ágyam mellett vannak, néha nézegetem, fellapozom, újraolvasom őket). Amellett, hogy felkészít, egyben élvezetes olvasmány is. Az író szellemes, sok történettel fellazítva tanít. Továbbá a kötetek nagy erőssége még, hogy minden „lecke” után feladatsor következik. Ezek minden esetben valós játszmák. Megadja a körülményeket, rákérdez, hogy az olvasó mit tenne, majd elmondja szerinte mi a helyes lépés, végül, hogy mi történt valójában. Pont annyira nagyszerű könyvek ezek, mint amennyire el lehet várni egy ilyen kvalitású, ilyen sikeres embertől. Ez első kötet a versenyek korai szakaszaival foglalkozik, a második a végjátékkal, míg az utolsóban csak feladatok vannak. A harmadik, feladatgyűjteményszerű, még nincs meg. Meg van rendelve.

Pókeres másodszor (cikk)

Ahogy legutóbb ígértem, ezúttal a magyar pókerközvetítéseket veszem sorra. A világversenyek, a könnyű megélhetés látszata, a hatalmas nyereményalapok, a sztárkultusz, a játék alapvető természete, az online kaszinók megjelenése mellett a média efféle szerepe is komolyan elősegítette a póker világméretű karrierjét. Körülbelül 2003 óta van állandó jelenléte a televízióban. Magyarországon, ahogyan a játék maga, úgy ez a műfaj is gyerekcipőben jár még. Azt gondolom, nincs is színvonalas példánk rá.

Na, mi az amink van? Sportcsatornákon Korda família, klubbon kedd éjszaka Vitézy Péter és Szujó Zoli, a kettes tévén pénteken még mindig Klárika segíti Györgyöt a kommentálásában, és most már Majka is belevágott Papp Gergő pártfogásával egy harmadik kereskedelmin.

Időben is a sportadók kezdtek először foglalkozni a témával. Probléma, hogy mindig vágott anyagot mutatnak. Ez egyrészről hamis képet fest a játékmenetről (mert valójában nem mondunk minden második körben all-in-t), másrészről pedig, játékosok számára ez egy idő után rém unalmassá válik. Az ilyen „izgalmas” szituációk nagy részére azt mondjuk, hogy a lapok játsszák a kört. Kezdetben még lehet mulatságos, ahogy a négyes póker megveri az ászos full-t, de ehhez nem kellenek profik, szakkommentárok, bármi, ez nagy eséllyel a Sörkertben is ugyanúgy játszódott volna le. Ahogy túl vagyunk az első párezer (párszázezer) leosztáson, már nem lepődünk meg ezeken a jellemző „mindent vagy semmit” helyzeteken. Nem lehet belőle tanulni. Ez a baj Kordával is, nem ért hozzá. Várná az ember, hogy valaki, aki nem kevés órát foglalkozik ezzel hetente, azért fejlődik, előrébb lép, de szegényem, valószínűleg már évtizedekkel ezelőtt megrekedt valahol. Gyakran szenilis is, keveri a játékosokat, nem látja az asztalon kialakuló kombinációkat, satöbbi. Klárika? Nem írnék róla. Azt hiszem, időnként van Gyuribá mellett egy srác is nagy fülhallgatóval, neki nem tudom a nevét, de nekem mindig úgy tűnik, mintha alapvetően ő is nehezen viselné el az öreget.

Persze, a nagy összecsapásokra kiélezés, és Gyuri is azért van, mert ez valószínűleg szórakoztató. Ezt el is tudom fogadni, ha ez nézettséget hoz, ha ez azokat célozza, akik nem foglalkozna vele komolyabban, akkor lehet, hogy nincs is min változtatni. Talán itt érdemes feltenni a kérdést: de akkor kiknek az igényeit elégíti ki a „celebpóker” pénteken? Hát, én nem tudom. Tényleg, nem is értem. A cikk miatt múlt péntek megnéztem a műsort. Botrány. Bele van nyomorgatva rengeteg pénz, hogy minden szép legyen, hogy Korda se veszítsen hevéből, gyaníthatóan a csinos sztárbrigád sem ingyen jön el bohóckodni, de abba már nem akartak fektetni, hogy legalább a szabályokat értsék az asztalnál ülők! Hogy akkor játszanak életükben először, hogy nem látják hogy verhetetlen kezük van és dobnak, hogy nem ismerik a licit szabályait, és hívás nélkül is elhajítják lapjaikat, hogy minden ráció nélkül cselekednek, az tökéletesen értelmetlen a póker szempontjából. Vagyis teljesen mindegy, hogy zsugáznak, vagy éppen „ki tud a másik fenekére nagyobbat csapni” játékkal mulatják az időt. Akkor mi hozhat ebbe mégis értéket? Hát, nyilván a remek emberek. Kuki, Dundika, a fekete nagymellű, aki talán már Afrikát is megjárta, és még páran, akikről nem tudom, hogy kicsodák is valójában.

Furcsa, hogy ezt írom, de ehhez képest a Viasat3 csapata egy remek műsort hozott össze. Rudolf Péter, Szabó Győző és a többiek néha tényleg viccesek voltak, normálisan, komolyan zajlik a játék, és hozzáértőket is asztalhoz ültetnek. Egy magyar pókeréletből ismert profit (Kaló Dénes volt, Tóth Richárd lesz legközelebb), és egy internetes versenyről kvalifikált játékost. Ennek már magában van egy érdekes hozadéka, mégpedig, hogy miképpen boldogulnak hivatásos játékosok laikusok ellen egy-egy partin belül. Legutóbb például Kaló Dénes lett a harmadik, az online bekerült fiú és Rudolf Péter közti párviadalt pedig végül a színművész nyerte.

Majka azt mondta Kordára, hogy köszönőviszonyban sincs a pókerrel. Amiben részben igaza van, viszont azt is látnia kell, hogy más nem lenne képes olyan lelkesedéssel levezetni a konkurens műsort. Majka profi közvetítést is ígért, saját magával, mint hozzáértő szakkommentátorral. Ez az első két adás ideje alatt leginkább abban merült ki, hogy magyar szavak helyett angol kifejezéseket használt. Mintha ezen múlna, pedig szerintem megadás helyett „lekóllolja”, második vagy közepes pár helyett „szekond pár”, a zsetonok elfelezése vagy döntetlen állás helyett „szplittelnek”, király magas helyett „király háj” mondása nem professzionális pókerközvetítés, hanem egyszerű ripacskodás. Ugyanakkor, ténylegesen messze hozzáértőbb.

Végül Szujó és Vitézy közvetítése. Ez lenne az a séma, amit kedvelnék. Egy értelmes, tanulékony kérdező társ mellett egy profi játékos, aki elemzi a valódi pókeresek, valódi lépéseit. Sajnos, nekem is lehetetlen időpontban van, eléggé rövid is, de örülnék, ha lehetne ez egy követhető tendencia.

Magyarországot elhagyta Isten

Az olvasó-, komment- és szenzációhajhász cím ellenére sem tudom, hogy pontosan honnan kellene megfogni a témát. Magyarország és problémái – a bőség kelepcéje. Elsőre adta magát ez a holokauszttagadó sztori, hogy felrázzam a régi háborgós rovatot, mert nálunk szokás németül szabadságot éljenezni, és amúgy a harmadik birodalom is majd jól visszavág! (Persze, barátnőnk nyakát csigolyáig nyiszatolni , majd horogkeresztes zászlóval és némi celluxszal ajándékcsomagot készíteni belőle, úgyszintén szokás.) Ehhez remekül passzoló körítés, hogy 82%ban erőszakosan toloncolnánk ki cigány elvtársainkat, ne adjisten nyakukat is szegnénk…

És mégsem. Se kopaszok, se cigányok, se 13. havi nyugdíj. Arról fogok beszélni, hogyan kell vitatkozni. Hogyan érdemes benne részt venni, hogyan leszünk jó partnerek, és főleg, hogyan kell megnyerni fontos összetűzéseket. Van, aki utál vitatkozni, konfliktust kerül, elfordítja a fejét, elrohan ha már nincs hová nézni, elmenekül szorult helyzetekből. És igen, olyan is, aki imád. Állandóan szítja a tüzet, keresi a szituációt, valahol lételeme is a sokszori megmérettetés, egymás próbálgatása. Egyik sem jó. Felesleges harcokat nem kell megvívni, míg néha igenis fel kell venni a kesztyűt. Nehéz ebben mértéket találni. Hovatovább, vitázunk, és ez már soha nem lesz másképpen. Egy jó résztvevőnek nem célja a másik eltiprása, inkább maga felé húzna. Képviseli oldalát, de nyitottan vizsgálja az ellenkező perspektívát is. Állhatatos, de elfogad, megért, bólint, ha kell. Célja, hogy mindenki kapjon valamit a vitától, értelmet akar adni, és szereti a szót: eszmecsere.

Nem hiszem, hogy gyakran lennénk ilyenek. Jó résztvevőként ritkán nyerünk. A nyertes típus gyenge pontokat keres, kihasználja az Akhilleusz sarkakat, addig ügyeskedik, míg már felülről beszél lefelé. Pozícióra törekszik. Pont, mint a pókerben, a profik másokhoz képesti helyzetüket gyakrabban játsszák meg, mint valóban teríthető kártyáikat.

Ha mégsem éreznénk magunkat bajnokoknak, vagy éppen csak egy nehéz esettel van dolgunk, akkor mindenképpen hasznos, ha vannak rejtett mestervágásaink, időnként zakóujjból előhúzható Jokerjeink vagy osztott Ászaink. Szükséges valami, ha fogyatkozik érvrendszerünk, igazunk, vagy éppen szerencsénk, hogy lelökjük másikat képzelt trónjáról.

Rosszallóan nézhetnétek, hogy már tényleg csak kártyában tudok gondolkodni, és talán igazatok is lenne, de ez esetben volt ebben tudatosság. Nemzetközi szintéren gyakran mosnak le még igazából el sem kezdett vitákban. Mindenki nagyon jól tudja, hogy hova kell nyúlnia. Ilyenkor már nem tudok visszavágni, mert annyira nyilvánvalóan vesztettem, nem találnék már fogást. Talán azért, mert én sem hiszek abban, amit képviselnem kellene.

Már hogy nemzetközi szintéren? Pici Bazsi a pici blogjával? Nem épp, de pici Bazsi a nagy online kaszinókban igen. Előfordult, megköszöntem a kollegáknak, hogy bénán áttolták hozzám a zsetonjaikat, mire egy francia így reagált: „Go back to the third world and dont give me lesson.” Talán biztosítanom kéne róla, hogy a harmadik világ majd jól visszavág? Amerikai is leckéztetett már, így: „At least i dont live in God forsaken Hungary”. Hát majd… legalább én tudok pókerezni, nem? Nem, vitatkozni nem így kell.

Pókeres (cikk)

Póker, megint egy új irány a Vpressen. Hétfőn éppen azt láttamozta a főszerkesztőm, hogy ezen a héten mennyire tudunk aktuálisak lenni, mikor mondta: „Csütörtök póker? Hm, OK, a póker úgyis mindig érdekli az embereket.” Igaza is van. Ez most egy ilyen téma. Ha médiában vagyunk – Hollywoodtól egészen a mi kis újságunkig –, akkor hálás dolog ezzel foglalkozni. Felvezető, bevezető cikkemben mégis arról fogok írni, hogy miért nem tartom ezt feltétlenül helyesnek, vagy miért és milyen veszélyeket látok abban, hogy egyre dominánsabb szelet jut ennek a játéknak (szerencsejátéknak).

Na, pont én, mikor minden nap játszom online és heti rendszerességgel valós asztalok mellett is helyet foglalok? Igen, ennek ellenére (vagy éppen ezért) állítanám, hogy nem pontos az a kép, ami napjainkban festődik erről – az egyébként nagyszerű – játékról. Én, mint beismerten pókerfüggő, természetesen tudok azzal vitatkozni, hogy ez valóban egy szerencsejáték, tudok amellett érvelni, hogy esetleg miért nem az, hogy a tudás, az emberismeret szerepe, és a többi. De egy pillanatig sem akarnám felvenni a kesztyűt, ha arról lenne szó, hogy okozhat-e szerencsejáték-függőséget a póker.

Okozhat. A szerencse szerepe nagy, és ez minden pókerezőt vallottan vagy nem vallottan, de „megbolondít”. Pókerőrültekről, pókerboomról beszélünk manapság, és például nem tömeges sakkfanatizmusról. A szerencsefaktor adja azt a csipetnyit, amitől ez egy annyira magával ragadó szórakozás lesz. A szerencse az, ami a rossz játékosokat is asztal mellett tartja, hiszen időnként nyerni is fognak Laksmi, Tükhé vagy Fortuna, esetleg kabala Buddha-szobruk segítségével. És a szerencse szegmense az, ami könnyedén addikt magatartást is kiválthat.

A szerencsejáték-függőség nem jó dolog. Magyarázzam? Mind szociális, mind anyagi, mind individuális nehézségeket okozhat, és okoz is. A gyógyulás legalább annyira bonyolult (terápiás és gyógyszeres szinten is), mint a – talán mondhatjuk: rettegett – alkoholizmusból való felépülés. Ha valamiben, akkor a pókerben minden adott ahhoz, hogy akár egyik napról a másikra függőket faragjon családapákból, és gyakran anyákból és gyermekekből is.

Ahogy a társadalmakban általában, Magyarországon is többségében stigmatizáltak a különböző addikciók. Nem szeretjük a fojtogató cigifüstöt, és azt a részeget sem, aki hazafelé szétrúgja a kerítésünket. Sőt, annak sem örülünk, ha párunk elszórja fizetését játékgépen, ruletten, vagy huszonegyezgetve egy kaszinóban. De itt jön a szembetűnő különbség: a póker nemhogy elítélt „hobbi”, de presztízs értéke van! Húsz évvel ezelőtt belovagolt a „Marlboro-man” a képbe, és mutatta, hogy mennyire macsós bagózni. Mára ez tiltott, de máskülönben én ugyanezt látom, csak nem cigi lóg a szájából, hanem zsetonokat pörget a kezében. James Bond pókerezik, mert az alapvetően menő dolog. A csatornák sorban indítanak pókeres műsorokat, és most már nem csak dollármilliomosok közlik velünk, hogy ez mennyire csoda remek móka, hanem Dundika is mutatja, hogy lehet ezt akár (bénán, de) szexisen(?) is.

A környezet, a társadalom szinte kizárólag csak erősíti ezt a jelenséget. A póker tömeges, járványszerű elterjedésének jelenségét. Az internetes kaszinók a konkurenciaharcnak köszönhetően egyre hihetetlenebb akciókat kínálnak, csakhogy náluk játsszunk. Majdnem az összes kocsmában van már pókerasztal, mert üzlet van benne. Az Indexen egyre gyakrabban olvashatunk sikertörténeteket egy-egy tehetséges (vagy szerencsés), gyorsan meggazdagodott játékosról. Kialakult sztárkultusza van. A könyvesboltokban nem arról találunk könyveket, hogy mondjuk Miért is rossz dolog szerencsejáték-függőnek lenni?, inkább a cím ez: Hogyan blöffölj, vagy Hogyan nyerj sok pénzt! Állítólag törvény határozza, hogy a bankok online-kaszinókkal történő tranzakciókat engedélyezzenek. Hát nem tudom, azért múlthéten csak megérkezett az a lekért összeg a bankkártyámra… A Szerencsejáték Felügyeletnek (SZF) feladata lenne a pókerklubok ellehetetlenítése, mivel Magyarországon tiltott versenyek, vagy ha úgy tetszik: „összejövetelek” szervezése. Ehhez képest elég kinyitni a Veszprémi Estet, és máris legalább három lehetőséget találunk arra, hogy hol is lehetne a héten… pénzben fogadni.

Itt tartunk. Lehetne ezt sokáig fejtegetni (Fogom is. Akit bővebben érdekel ez a fajta perspektíva, keressen meg pár hónap múlva és kérje el, az addigra remélhetőleg elkészült szakdolgozatomat). Egyelőre csak azt javasolnám, hogy játszanak nyugodtan, sörözgetve kis tétekben a cimborákkal, de mindig figyeljenek magukra, ellenőrizzék, hogy milyen szerepben tetszeleg ez a hobbi az életükben, figyeljenek arra, hogy mikor vesz már el többet, mint amennyit ad. És ne akarjanak azonnal ebből megélni, ne vágyjanak a fényben tündöklő profik közé, talán nekik sem annyira jó, mint ahogy az elsőre tűnhet.

Bevezető a kiemelt témába

Nohát, majd elfelejtettem, hogy az egy hónapban azért pókereztem is keveset. Nem is olyan meglepő ez, ugye? Felfüggesztem a blogolást, nem írok cikkeket, leköszönök, visszavonulok, hogy aztán pókerezhessek egy picit? Hát nagyjából. Na jó, igazából nem az elején találtam ki, hogy nem készülök el a szakdogával. Elkezdtem én, beleástam magam, de ennek természetes következménye volt, hogy igazából nem lehetett kihagyni a gyakorlati oldalát sem. Emlékszem, volt hogy egy héten háromszor hívtak el játszani. Miután két este győztem, harmadikra már szövegekkel mentem és kiemelő tollal (Na, ez a kiemelő bigyó sem kis újdonság ám… de nem rossz. Amúgy nem rossz. Működik a cucc.), hogy ne fojtson agyon – egyébként nem túl masszív – lelkiismeretem. Végül persze se nem nyertem semmit, se nem lettek zöldebbek a sorok.

Aztán megérett bennem, hogy csak azért nem csapom össze az egyetem nagy jelképét (hm), nem teszem tönkre magam később, hogy aztán helyettem valamelyik eszement tanárom döntse el, hogy „Na majd akkor inkább jövőre kicsi!”. De mint mondottam volt, korántsem volt hasztalan. Ha indurkát megkésve is, de legalább már megvannak a kontúrjai annak, amit szeretnék. Tudom mi a témám, tudom honnan kell nekikezdeni, és sejtem hogy lehet ez akár nagyon jó is. Pár napon belül felrakom az első elkészült cikkem is a témában, aminek egyrészről, szintén van egy bevezető jellege, másrészről jelzi, hogy nagyjából mit akarok 30-40 oldalban összerakni.

Amúgy meg pókerezek.
Furcsa, mert ezt először 2007 szeptemberében írtam így le. Akkor azt is kijelentettem, hogy ennek eredménye pár hónapon belül majd jól kiderül. Hát ez egy jól elhamarkodott marhaság volt. Azt hiszem, nem keveset foglalkozom vele, de valójában még most sem tudom magamat hozzávetőleg sem elhelyezni ebben a dologban. Hogy most ez egy túl komolyan vett hobbi, vagy valami több annál, nem tudom. Rendben van, kártyával a kezemben válok felnőtté, de azzal együtt is öregszem meg… hát vállamat vonom, és még idétlen arcot is vágok hozzá – nem tudom.

Másfél éve zsebpénzecskében bíztam remélve, és pik-pakk, mára el jutottam idáig. Nem mondanám, hogy az elmúlt két hónap alatt 60 dollárból 800-at csináltam, mert ez biztosan nem csak ennyi idő eredménye. De itt van, talán picit több is mint havi költőpénz, de komolyan kezelem. Befektetett összeg, olyan tőke, ami a semmiből jött létre. „Tanulópénz”, azt is mondhatnám.

Még mindig ugyanott tartok: meglátjuk!