"asszem klassz"

Csillagos, nem tudom, nézitek? Én igen. Vagy pontosabban, eddig majdnem minden szombat este be volt kapcsolva a tévé (olyankor). Még közelebb: csak eddig néztem. Már nem érdekel, egyik produkció sem fog megújulni egyik hétről a másikra. Egyébként sem azok jutnak tovább, akiknél az ildomos lehetne. Eddig volt benne valami kevéske, de az a kevés sem a műsoron múlott. Mert maga a show teljesen elhibázott.

Elhibázott annak ellenére is, hogy az egész egy jókora zsíros nagy koppintás. Copy and paste, mondanám már-már divatosan. A helyszín, a kamerabeállások, a zsűri látszólagos összetétele, a könnycseppek, minden. Látva a nézettségi adatokat, akár jó ötletnek is tűnhetett a brit verzióról másolni. Annak keményszívű kritikusa konkrétan a legjobban fizetett tévés pali – 75 millió dolcsi balhátsó farzsebbe, évente, konkrétan. Meg ott a Youtube is, könnyű lehetett véletlenül belefutni a toplistás videók között (nézzünk bele mi is).

És még sem volt jó ötlet. Nem áll össze, azt a maradékot valahogy nem sikerült belegyömöszölni, amit önerőből kellett volna. A zsűri. Na, a zsűri! Oroszlán Szonja kezdetben túl együgyű, mostanra csak simán túl sok – feltehetőleg nem magától ilyen vagy olyan éppen. Hernádi nem tesz hozzá semmit. Mrs. „asszem klassz”. Ma asszondja, asszem ez klassz volt. Nahát! Meg hogy, akár a gyereke is lehetne, hát ebbe aztán látni a fejlődést, van hová. Azért aranyos. Szirtes Tamás okos. Okosan csodálkozik rá a 21. század kérdéseire, kérdő- és felkiáltójeleire. De nem mondom, van helye, ahogy talán egy Fáy Miki kaliberű fickónak is. Kilencest még nem láttunk a nagymellényű kritikustól, de ez nem is akkora baj, mert amikor düledezik mindenki valami kevéssé szédítőn, akkor kell ő, aki kimondja, hogy „na ugyan már”. Kár, hogy már a legelején föld alá lapátolta magát emberileg. Mert azért van, amikor nem érdemes magunkat hozni, mert szimplán van, amikor semmi keresnivalónk. Szegény Józsi Bácsit ostorozta teljesen feleslegesen, meg hozta a jópofaságot, hogy más veszteségére nyújtózna, mindezt mint egy agyatlan bunkó eléggé félresikerült módon (megmutatnám, de eltűnt a jelenet a netről… nem is értem).

Hát ki kell jönnöm a zárójelből. Hogy van ez? Ki intézi azt el, hogy eltűnjön a netről? Betámadunk, könyökkel indirekten hónaljba csapunk sokmillió néző előtt, aztán eltüntetjük a nyomokat?

Elől van még két betanított műsorvezetőnk is. Stohl a maga bucifejű módján egész belepasszol, mellette Ördög Nóra. Ördög Nóra, nos. Nórika külön fejezet lehetne, de szégyellném magamat. Maradjunk annyiban, egy ideje Nórikázom a macskámat. Ő is tud szépen és ügyesen illegni-billegni, de nem örülnék, ha beszélne hozzám, mert valószínűleg oltári marhaságokat mondana.

Hát ennyi. Sebaj, volt már ilyen. Nagyobb gond, hogy nem értjük a szándékot. Nincsenek keretek, pedig lássa mindenki, anélkül elég nehéz. Mi az, ami belefér, mi az, ami nem? És főleg, ki dönti el? Talán csak annyi, hogy férjen színpadra 2-4 percben? OK, de ennyivel meg nem lehet. Kollár Betty felőlem aztán most is pöröghetne, de nem voltam benne biztos, hogy van ennek helye. A rúdtánc (nagyjából) egy sport, vannak is versenyek belőle (asszem országos második, asszem ez egyébként is klassz). Vagy akkor felmegy valaki, öt perc alatt elrak egy snooker asztalt, és már mehet is? Vagy ha három perc alatt dobja az ötszázegyet, akkor nosza, ideje csillagnak születni?

Itt volt ez a SID is. Egy együttes. Nem csak együttes, de összeszokott banda, évekkel ezelőtt meghúzott kontúrokkal. Minek? Most komolyan, ennek tényleg ez a fóruma? Mert ha ez, akkor szólnék az összes mainstreamen kívül szorult kurvasok magyar együtteshez: legközelebb ne tétovázzatok, uccu csillagnak!

Vásáry André. Andrét eleve nehéz tehetségnek hívni, mert ha több mint hatmilliárdból kb. öt képes valamire, akkor az inkább adottság. És ezt lehet tudni. Ha nekem kell valaki, aki magas c fölé énekel, akkor felcsörgöm Andrét – vagy a másik négy közül az egyiket. Mert ez nem titok. Voltak is szerepei, munkái mindenfelé. Hát akkor mit keres itt?

És ha a rúd ér, akkor hogy legyet, hogy a hullahoppos lánykák – a drágáim – már adásba sem férnek be? Vagy a kötélugrálók, pedig én zabálom őket. Amúgy hányan hárfáznak ebben az országban, ha? Legalább azt tudnánk, hogy akkor mi volt ezzel a baj. És fel van arra jogosítva négy ember, hogy ezt eldöntse. Megtehetik. Hazudhatják nekem, hogy az izomból ostoba műsort adó Big Family-ben több potenciál volt, mint ebben (ami szintén nem láttunk tévében, mert akkor még a gondosan előválogatott pancserekből kellett inkább kabarét mímelni).

Egyrészt. Aztán azért sem lehet ez tehetségkutató verseny, mert összemérhetetlenek a számok. Talán emiatt is jutottunk ismét oda, hogy a még versenyzők közül mindenki vagy mikrofonba düdörög, vagy ha nem, akkor táncol.

Ettől ráadásul egyre unalmasabb is. Akkor már a Megasztár is jobb volt, ott legalább voltak szabályok, ott benéztünk a háttérbe, láttuk a kemény munkát, néha talán még dráma is volt (bár nem biztos). Most meg azzal megy el a műsoridő nagy része, hogy Stohl minden pillanatban keresi a kontextust, amibe beleszőhetné, hogy azért azt sohase merjük felejteni, hogy mégiscsak minden azon múlik, hogy hány nyamvadt SMS-t fizetünk ki a kenyéradó gazdijának. Nem bántásból, nyilván ez a dolga.

És még mindig nem beszéltünk a legnagyobb afférról. Mert mégiscsak láttunk ügyes dolgokat, megmutatkoztak szubkultúrák, előjöttek legjobbak. Nem biztos, hogy hallottunk róluk korábban. És ez jó dolog. A legnagyobb baj itt nem más, mint hogy ezt nem hajlandó beismerni a műsor. Nem hajlandó beismerni, hogy ez nem tehetségkutatás. Hogy nincs versenyhelyzet. Hogy képtelenség újra feltérképezni a Naprendszert. Hogy inkompetens az egész. A legnagyobb baj az, hogy valós értékeit elkendőzi azzal, hogy közben hamisakat kerget. Itt a baj az, hogy első pillanattól kezdve önmaga paródiája, és ehhez marcona szigorral kíván ragaszkodni. Pedig itt aztán nem születnek csillagok.

(Képek forrása itt és itt.)