Fekete leves másodszor és még

- „Bárány Balázs, a VDSZSZ (Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete) alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy a BKV dolgozóinak munkabeszüntetéséhez kapcsolódó sztrájkjuk elérte a célját, a vasutasok szolidárisak voltak, a vonatok egy része nem közlekedett, nehezítve ezzel a budapesti közlekedési állapotokat.”
- Halkan mögé lopakodik és kurvanagy tockost („Tockos: Nyitott tenyérrel a tarkóra mért ütés, minősége akkor a legjobb, ha a tarkó szőrtelen/hajtalan, és kissé izzadt.” – a szerk.) mér.

Nem bírom megállni, nem folytatni. Ma megkérdezte egy olvasóm, hogy hát nem is Pesten élek, mennyit háborognék, ha ezt közelről szemlélném. Hát, már én is gondolkoztam ezen…

Sztrájkolni szakszervezetek sztrájkolnak. Csoport lévén, vezetők is vannak. Kérdés lehet, hogy egy sztrájk felülről vagy alulról jövő nyomás okán veszi kezdetét. A MÁV „szolidaritása” esetén pontosan tetten érhető, hogy a vezetők akarata állt a háttérben, míg a dolgozók mindössze fél százaléka szüneteltette valóban munkavégzését. Bárány Balázsnak meg üzenem, hogy akkora szmog van Pesten a jelenlegi közlekedési állapotok okozataként, hogy nagy eséllyel forgalomkorlátozás fog életbe lépni a napokban, vagyis nem feltétlenül szükséges páváskodnia a további nehézségek mellett, és ért.

És lejjebb és lejjebb.

Akkor majd minden második autó indulhat csak el. Aki mégis belevágna egy neki páratlan napon valami számára fontosnak tűnő indokból, az 100.000 forintot pörget meg ruletten. És nem nyer. Pedig az 435 db. vonaljegy.

Az előző bejegyzésben a BKV jelenségével (Így nevezem, furcsálljuk?) általánosságban foglalkoztam, míg a sztrájkkal csak érintőlegesen, minthogy feltételezhetően utóbbi szerves része előbbinek. Most mégis úgy döntöttem, hogy közelebbről is meg kellene kukkantani ennek a sztrájk dolognak a mibenlétét. Miért van? Kollektív szerződés megszűnése, és azzal együtt a plusz juttatások elvesztése. Rendben is van, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs bennem egyetértés, mikor mondjuk a kajajegy elkobzására az indok a már-már legendás munkaadó részéről, hogy kevesebb pénz van mint tavaly, és megvonásokat kell eszközölni. Értem én, hogy erre ezer és egy különböző érvet lehet visszacsattintani, riposztozni, de akár még egy kurvanagy tockost is helyénvalónak éreznék a munkavállalók irányából.

Láthatóan azzal sem vagyok kibékülve, hogy a jegyek árát kell növelni szentesített eszközként (ami miatt kevesebben választják a tömegközlekedést, pedig most látszik csak igazán világosan – vagy éppen szürkén ködösen –, hogy ez milyen jelentőséggel bír.)

Csakhogy! És de. Azt olvasom, hogy ezen juttatások elvesztése a közszférában dolgozókra együttesen igaz. Akkor miért nem küldik haza orvosaink a munkába belebetegedett BKV-s dolgozókat, mondván, hogy ők inkább ma kártyáznának? Miért nem zárnak be az óvodák, miért nem mondják a tanárok, hogy ma pedig semmit nem verek bele a kölyök hülye fejébe?

Semmiképpen sem szeretnék demagóg lenni, de lehet, hogy ez intelligencia kérdése? (Ahogy a tegnapi kommentekben is előkerült, egyáltalán nem példátlan, hogy az említett szakmák képviselői ma kevesebb pénzt visznek haza, mint amit egy busz- vagy villamosvezetői jogosítvánnyal lehetséges. Hát akkor miért nem?) Miért nem sztrájkolnak ők is? Lehet, hogy belátják, hogy ami rengeteg embernek rossz, azt nem érdemes? Semmilyen önérdek előtérbe tuszkolásával sem érdemes. Főleg, ha egyáltalán nem garantált az eredményes kimenetel – és ha még az is lenne, akkor is felmérhetetlen marad az össztársadalmi kár.

(Mikroblogra tettem egy videót arról, hogy a fiatal orvosok miképpen vonultak fel egy – azt hiszem – nem kisebb volumenű ügy kapcsán.)

Megfordult a médiában egy érdekes olvasói vélemény. Arról nyilatkozik, hogy elhibázott a stratégia. Nem a közlekedést kellene korlátozni, hanem szimplán bezárni a jegypénztárakat és felfüggeszteni az ellenőri tevékenységet. Azám! Időzzünk el ezen kicsit.

Az megvan, hogy a BKV (a vállalat) a sztrájk idején napi 50 millió forintot keres? Profitál, úgy értem. Nem hiszed el. Kiesik 40 millió a jegyeladásokból, de megmarad az a kilencven, ami napi szinten megy el a bérekre meg a rozsdás kerekek olajozására.

Egyre érdekesebb, ugye? Persze, biztosan nehéz lenne a gyakorlati megvalósítás. Jó terv, jó vezetők, jó kommunikáció, jó kapcsolat a szakszervezetek között. Teljes egyetértés. És mindenekelőtt: ész.

Lehetetlen. Pedig izgalmas lenne, ha az ellenőrök és pénztáros nénik plakátoznák az aluljárókban, hogy ma ingyenes a közlekedés. Forró teát osztanának munkaidőben. Tájékoztatást adnának a sztrájkról, aláírást gyűjtenének. Itt-ott ingyen ölelés is járna mellé. Mosoly lenne az arcokon.

Mi lenne még? Szlogen: közös az ellenség, guruljatok a mi oldalunkon! Aztán a jelenlegi iszonyatos lincshangulat átfordulna közel olyan erős támogatásba. Politikai oldaltól közömbös egyetértés a közvéleményben. Ez a bejegyzés meg nem lenne.

De van, és ez továbbra sem tündérmese, hanem szürkén ködös rémkép. Nem tudni, hogy a sztrájk alulról vagy felülről indult, nem tudom kiket helyeztem most céltáblára, de ott a helyük.

Nem vagyok szolidáris.

„A fekete lyuk egy nem létező égitest,
Három év múlva nem vagyok hadköteles.
Felismer tanár úr, vagy tán elfelejtett már,
Kérdésem volna, pálinkát mérnek-e már?”