- A kávézó egyetemista –
A kávézó egyetemista, aki délután négykor issza első tejeskávéját. Mert ilyenkor kezdi a napot. Miközben nagyon belefáradt már. Belefáradt az egészbe. Hajnalig fent volt, délelőtt jegyeket íratott be elázó leckekönyvébe.
A vizsgaidőszak utolsó teljes hete. Holnap választóvonal, két vizsga egymás után. Nyelvtörténet II. és III. Nem könnyű. Ilyenkor tudja az egyetemista, hogy nem ez volt az első kávé. Mert nyolcig biztos lesz még egy, aztán éjfél után is. Talán automatás, talán instant. Szeretné, hogy jobb íze legyen, de végül is teljesen mindegy, mert mégiscsak ez az a negyedóra, sóhajnyi, két cigi idő, amiben megpróbálja összerakosgatni fejben élete széthulló szilánkjait. (Az egyetemista, aki most eltűnődik: miért azt írta, szilánk?) Amúgy hasztalan.
Miközben nagyon belefáradt már. Úgy sejti, ma éjszaka már nem lenne feltétlen alvással tölteni az időt. Talán tíz órát kellene felkészüléssel tölteni, talán inkább húszat. Miközben nagyon belefáradt, hogy semmi értelme. Mert nemcsak felesleges tudás, még csak érdekelni sem fogja soha az ősmagyar kor kezdetének mássalhangzó-rendszere, vagy a gemináták egyszerűsödése és a denazalizáció, vagy a maradék huszonegy tétel. Miközben az egyetemista – a kicsi lelkem – olyan ember, aki rosszul van attól, ha tíz vagy húsz órát kell tökéletesen értelmetlenül… léteznie. Olyan dologgal foglalkoznia, aminek gyakorlati haszna levágott, de óvatlanul mozdulat nyomán messzire repülő és nem megtalált körömdarabkákban mérhető.
Az egyetemista, aki egyébként is fáradt. Egyébként is. Mostanában gyakran kerülgeti magában a szót: belefáradtam.
A kávézó egyetemista, akinek most nem annyira van ideje blogot írni.
10 megjegyzés:
hát, srác..
nagyonnagylevegő! és jövőhéttől nagyonnagysóhaj/pihi/party/papírkosárnézegetés;)
mindamellett, h ez az említett (általam ablakon kiszórt tanulásnak nevezett) problémakör valóban súlyos és dühítő, mindamellett…
nagyon hiányzott már, h ilyet olvassak Csuport megnyitva, ilyet, ami ennyire te lennél (az én szememmel te :$)
a stílus. (így bezony ponttal, ha emlékszünk még… :P :)), az persze mindig megbújik, az persze többi írásban is fellelhető, azt -szinte túlzás nélkül mondhatom- már lassan védjegyként lehet kezelni :)
de ez itt most egészen más
olyan nagyon kerek egésznek érzem ezt most, a bazsis mondatfutásokat, gondolatmenetet, az utolsó mondat extra dry őszinteségét, iróniáját, a rövidke mondatokat, a szinte egyszavasokat… érzem, h rólam is szól (naná, nyelvtöri 3 lesz nekem is holnap, csak kicsit másképp, mással), h meg vagyok szólítva, h közel hozol
geminátástól, negyedóra, sóhajnyi, két cigi időstől, szilánkra való reflektálástól… és attól ahogyan ez az egész… na ilyenkor tudom, h jó helyen járok! :)
a körmös mérce nagyon tetszett :)... érdekes hogy miként fogjuk fel (másként) ezeket a dolgokat.. én vmiféle ironikus fekete humorral így másfél nappal a mesterszak felvételim és két-és-fél nappal az államvizsgám előtt zéró tanulással és a te blogodat olvasva :D
jah : "Úgy sejti, ma éjszaka már nem lenne feltétlen alvással tölteni az időt." ... feltétlen mi? (gondolom kihagyás de lehet én vagyok nagyon hülye most)
nah és csak annyi hogy kitartás aztán omlunk egyet ketőt ;).. vagy hármat :D
szántai:
téged meg seggberúglak ha legközelebb lemegyek és te nem leszel hányásrészeg velünk egy társaságban ;)
Kívánok Neked nagyon nagy kitartást, még a legvégére. Mert:
Ezután már csak a nyár, hatalmas alvásokkal, annál is nagyobb bulikkal, mindig jó idővel, rövid szoknyás lányokkal, nyelvtörténet nullával, szabadidővel...
És addig nagyon-nagyon szorítok, Bazsi! :)
Pankalinnak és lolmannak mindenben igaza van! Csak ismételném magam. Tényleg jó!!!
ha eddig senki, hát akkor én, most. a képek!különösen a második.atyaég.
az az egyetemista aki ezeket a sorokat írj most, hasonló problémákkal küzd:pénteken utolsó vizsga, de tanulás helyett a szerdai buli részleteit rakosgatja össze a fejében, és így a vizsgaidőszak végére, be kell, hogy vallja, kevés vér maradt a koffeinkeringésében...
szépen írtál most nagyon. pacsi!
bazsi, menni fog:) a véégtelenbe és továáább!
lolman: szerencsés államvizsgát!
jó lesz!!!! érzem..komolyan.. és ha vége lesz,akkor videózhatunk újból kicsi, törékeny, buznyák fejű fiúkat :P
szorítok! :)
Köszönöm a sok bíztatatást és szurkolást. Jól esik, tényleg.
Talán ezért is sikerült ma mindkét vizsga! Ami.. elég durva! Megjegyzem: éjszaka volt őrjöngés, kétségbeesés, csapkodás, dobálózás, minden.. és aztán meg mégis.
Ugyanakkor, megint belesodortam magam egy szakadékszéli helyzetbe. Egyelőre ezt nem fejtem ki, de lényeg, hogy még 3-4 vizsga, aminek működnie kellene..
Mindenesetre, akárhogy is lesz, egy hét és tényleg vége ennek. Addig meg.. nem tudom, majd írok valahogy. Valamit.
Ja, és a sok pihi és omlás és rövidszoknya mellett azért ott lesz egy szakdolgozat is... de végül is azt már játszva :).
És a dicséreteket még külön kössz. Képekhez is.
Nektek is sok frankóságot, vizsgázóknak meg különösen sok szerencsét.
És most alváááááááááás.
Nagyon sok szerencsét és sikert a vizsgához.
Megjegyzés küldése