Visszhang (első rész)

Én és a visszajelzések. Még inkább dicséretek. Ugye, mindig is furmányos volt ez. De most ez lesz a téma. Vagy ez is. Egy eleresztett meg egy múlt heti dolog.

Felemlítettem ezt a „megint tollforgatók” ügyet, aztán nem beszéltem róla, pedig lett belőle drága pókerkönyv, meg fel is olvastak. Amúgy. Még a Táncfesztivál alatt volt eredményhirdetés… én meg nem beszéltem róla. Nevezett prózában Kávé, Mozdulat II., Szerepjáték I. és II. – nem linkelem őket, mert hát nem nyertem velük. Nem úgy, mint a Mozdulat lírában. Mert azt biza díjazták, második hely. (Egyébként, ez olyan Cseh Laci féle második hely, mert az első az mindenki számára – ugye – egészen előre egyértelmű volt.) Díjak osztása (mert azt úgy osztják, ugye) előtt arról beszélt az egyik számomra kedves magyartanár (fura, de van ilyen is), hogy ez mennyire nagyszerű, hogy apró dolgokból, apróságokra fókuszálva nagy dolgok születhetnek. Hogy ez egy jó irány. Hogy egy lefagyott téli kocsiablakból születhet szerelmi költemény.

És akkor ez, hogy „szerelmi költemény” már előre sejtetett valamit. Később kézfogás mellé azt kaptam, hogy tökéletesen sikerült megragadni a szabadvers lényegét. Így. De még a ritmusát is.

Aztán a másik kategóriában semmi. Ami rendben is van, de közben egy… hát nem is tudom milyen szót használjak! Olyanok jutnak eszembe, mint tróger, meg hulladék, esetleg hányadék. Mégse írnám ezt ilyen mód könnyedén, mert nem érzem magam ott, ahonnan mások tollnyomását ennyire élesen lehetne kritizálni. Ugyanakkor, olyasmibe sem szeretnék belemenni, hogy „meglátásom szerint, szerintem… blabla”, mert ha már van véleményünk, akkor azt ne kerülgessük, és főleg ne bocsátkozzunk előre. Szóval, valami nem jót, azt is kiemeltek és tetszett is a másik oldal zsűriének. És nem értem.

És akkor jöttem el onnan. És farzsebben ötezer, könyvutalvány. És zakóbelsőben, hogy „tökéletesen”. És valahogy mégis felemás érzéssel. Kaptam valamit valamire, ami egyszer kipattant belőlem, és véletlenül éppen ráillett egy irodalmárok által használt kategória. Aztán és? Na és? Amivel meg foglalkozok, ahhoz meg nem értek. Vagy mások nem értenek. (Meg.) Végülis mindegy is. Örökre szubjektív marad, író is, olvasó is, zsűri is.

Talán ezért nem hoztam ezt elő, mert még mindig nem helyeztem el pontosan, hogy attól ott mit és hogyan. Van ez így.

Ezt most itt befejezem, mert a másikat, azt nem akarom sűríteni, elharapni. Olyan más is. Nehéz lenne ezt most oda átvezetni hangulatában. Legalább holnap is írni fogok.