Egy Kedves valakire emlékezünk.

(Minden drága olvasómnak gyönyörű esztendőt kívánok!)

Mikroblogokról általában (és szubjektíven)

Mitől nagyon érdekes egy mikroblog?

Vagy mitől lehet érdekesebb egy twitter vagy tumblr (plurk, jaiku, turulcsirip, stb.), mint egy „normál” blogszolgáltató (pl.: blogspot)?

A háló.

Ennyi? Ennyi. Összemérhetetlenül szorosabb a kapcsolat. Ha egy blogot sok blogon linkelnek, akkor sokan olvassák. És pont, nincs tovább, egy mondat – sok a szóismétlés. Míg a mikroblokon ez maga a gyújtópont. Követők és követettek. Így működik: követsz és követnek. Egyetlen felületen olvasol mindenkit, akikre figyelsz, és egyetlen kattintással posztolhatod újra azt, ami tetszik. (Például.) Ha újrablogoláskor (reblog) megjegyzést fűzöl, vagy megjegyzel a korábbi megjegyzésekről, akkor – publikus és egyszerűen látható – párbeszédek alakulhatnak ki. Közted és akárki között, akit szintén érdekel az adott akármi.

Vagy több száz akárki között.

Mikro lötypötyögésből hirtelen és pillanatok alatt alakulnak makroközösségek. Ha meg akarjuk világítani a mindennapos jelenséget, akkor ez nagyjából úgy fest, hogy egy-egy erősebb (heti toplistás) tumblr bejegyzést pár ezren blogolnak újra. Annak a pár ezer oldalnak több tízezer olvasója van. Köztük olyanok is, akiknek nincs mikroblogjuk, de van blogjuk, facebook üzenőfaljuk, újságjuk, esetleg barátaik, akikkel beszélgetnek. A végső szám beláthatatlan. (Például így: lősz egy béna karácsonyi fotót, ezt kb. ezren továbbítják szezonális jelleggel, valaki kinyomtatja a falára, de még Bazsi is hiperhivatkozik rá a blogjában.)

Közösségi tudás.

Újraértelmezi a tartalmat. Ha mondasz valamit, és azt valaki más is elkezdi ugyanúgy mondani, az mostantól nem lopás, hanem vállon veregetés, cinkos összekacsintás. Vagy ha lopás, akkor úgy vagy a legnagyobb király, ha tőled lopnak a legtöbben.

Médiaforradalom.

Gyorsabb, mint bármilyen hírközlés. Nagyjából semmi sem lassíthatja az azonnali terjedést. Internetkapcsolat van (ráadásul zsebben), nyelvi akadály elvétve, jogi aggályok nincsenek. Ha szenzáció van, akkor az ezekben a közösségekben szenzáció először.

Erre rá lehet húzni a legutóbb Cameronnál tetszelgő kollektív tudat elméletet, vagy akár a pillangóhatást is. Ebben a legérdekesebb egy-egy felhasználónak (nekem) nyilván ez: bedobni egy olyan kavicsot, ami elkezd hullámokat verni.

Az ötlet, a struktúra – újfent – egyszerű. Ráadásul, szinte kínálta magát. Mindeközben ez egy olyan szegmens, ami annyira alakítja az internetet, mint formálta a facebook, a youtube, vagy maga az óriások közt is gorilla: Google.

Újév.

Az igazi forradalom éve 2010. Ahogy a youtube-on amatőr sztárok születnek, úgy itt képzetlen médiacsászárok. Rengeteg tanulmányt írnak majd olyan témákban, amiknek ez a hatalmas mintázat az alapja. Úgy tippelem, hogy a következő szilveszterre az én kis megbújó oldalamat hat lépésben össze lehet majd kötni bármelyik másik tumblr vagy twitter felhasználóval. Például Obamával. Mert twitterezik a srác. Van is pár olvasója, kb. három és negyedmillió. Szóval, ha Obama mond valamit, az elég cudar.

Mi a jellemző felépítése egy mikroblognak?

Általában rövid, egyszerű tartalmakkal operál. A tartalom leggyakrabban egy-egy link, kép vagy videó. Használata rendkívül egyszerű, párlépcsős. Stílusában és témáiban is személyesebb. Hangsúly a megosztáson és nem a létrehozáson van. (Közösségi oldalak üzenőfalait is lehetséges mikroblognak titulálni.)

Miért nem twitter?

Mert az nekem már túlságosan is mikro. A szöveg limitált, és a képek, videók sem jelennek meg az oldalon, csakis linkek formájában. Számomra korlátolt.

(Update: Már ott is ott vagyok. Ismerkedünk. Méricskéljük egymás működését.)

Miért kezdtem el mikroblogot vezetni?

Elképesztően – magam számára is meghökkentően – sok időt töltök online böngészéssel. Eközben a blogomra a legtöbb tartalom „nem fér fel”. Mézescsupor egyértelműen a szövegírás végett kezdődött el, és itt nem is lesz változás. Ez mindössze az úgynevezett „webkettes lét” egy következő létrafoka. Magamnak is hasznos, ha a legérdekesebb dolgokat egy helyre gyűjtöm, de remélem másoknak is az lesz. (Mikroblogoknak az is hozadéka, hogy a hozzánk hasonló gondolkodásúak körénk gyűlnek. Általuk tájékozódni pedig minimum remek dolog.)

Mi jellemző a mikroblogom felépítésére?

A kényszer nagy úr – nagy tanulság. Nincs senki, aki összerakja a felületét. A képek elhelyezése rémálom volt, a címkefelhőé verejtékező zihálás, a szövegeké élve eltemetés, de közben zuhanás is. Annak ellenére, hogy egy minimalista dizájn (mert az mostanában egyre nagyobb haverom) az alapja, mostanra majdhogynem túlzsúfolt. Szeretnék nagyobb rést a tartalmi rész és a jobb oldali sáv közé, de nem tudom megcsinálni.

A csevegőre büszkén tekintek. Kiválóan passzol a blog ritmusához (és nem flash, így működik iPhone-on is…). A bejegyzéseknél nincs hozzászólási lehetőség, viszont csevegőbe bárki bármikor bármit. Ha egy két nappal ezelőtti témához vannak hozzászólások, akkor is könnyen nyomon követhető minden. (Lehet küldeni ingyen üzenetet („SMS”) is a telefonomra, ha valakinek ehhez lenne kedve.)

(Update: Az sms küldés lekerült, helyette zenei archívum van.)

Napi, esetleg napi többszöri frissítés várható. Sok kép, kevesebb hír és videó, de személyes kommenttel mindig ellátva. És nagyritkán pillanatnyi tudósítás arról, ami éppen velem történik.

A címadás az első bejegyzésben keresendő.

Továbbra is követelem javaslom a követést. És persze, használjatok mikroblogot! Mint a karikacsapás.

Tárgyrovat: iPhone

Sajnos nem nagyon volt időm. Illetve, ami volt azt az új gyerek istápolásával töltöttem. De ezt majd holnap bővebben.

Nem akarok sokat írni róla, mert az lenne a vége, hogy túl emocionálisra kerekedne. És akkor esetleg mindenféle – részben jogos – támadásnak tenném ki magamat. Ezzel együtt kérdés nélküli, hogy a telefonom indítja az új rovatot.

Társ a mindennapokban (Jól van Bazsi, menni fog ez.). Nem is annyira telefon ez (Gyönyörű! Érzelemmentes rideg leírás – csak így tovább!), inkább egy tenyérnyi laptop. Amit amúgy élmény használni (Nanáhogy…). Már nem úgy, hogy nekem élmény, hanem ez az erőssége. Az úgynevezett felhasználói élmény (Csoda Bazsikám! Írd helyette azt: csoda! Miért is ne?). Meg statisztikailag is. Egyetlen példát hozva (Miért? Miért?! Mit aprózod?) az iPhone (A csoda!) az „okostelefonok” piacán (Uralkodó!) 10%-ban van jelen, és mégis a mobilok netes adatforgalmának több mint felét adja. Vagyis uralkodó, köszönöm. (Ja-ja, mert szeretik.)

Szeretik használni az emberek (Zabálják! Írjad!). Eteti magát. Olyan funkciókat képes eladni pusztán a felület újragondolásával, amiről mások már régen lemondtak. Elégedettek a felhasználók (Szerelmesek is tán?). Főleg ezért tartják sokan ma a világ (…) első telefonjának. És mint minden (Buh…) felkapott (?) dolgot, rengetegen kritizálnak is. (Azta! Felkapott? Meg is veregetném a válladat, ha nem csak egy kurva zárójel lennék! Basszus.)

Közel három hónapja az enyém. Mégis csak most írok róla, mert vártam a microblog debütálását. A debütálás meg azért várt ilyen sokat, mert ha már ilyen sok pénz volt, akkor ki akarom használni. Vagyis mindent látni akarok, amire képes a kütyü. És csak azután blogolni vele. Három hónap simán kevés volt, pedig elképesztően sok időt kutakodtam. Azért már blogolok vele. És azért már társ is a mindennapokban.

Olyan sok pénz. Szinte kötelességem imádni. Az a dolog arról, hogy amit önerőből, meg saját energiából, na az nem csak mendemonda. Nagyon-nagyon akartam. Hogy ezt ráadásul pókerből… hát büszkén. Mit mondjak mást?

Kevéssé telefon ez. Bárhol vagyok, velem vannak a kedvenc zenéim, képeim, videóim, aktuális könyveim. A naptáram, fontos jegyzeteim, szótárak, rádió, egy interaktív térkép, egypár vidám játék, és még. Ja, és az internet. Zsebben.

Szeretni, hogy 24 órában online: beteges. Vagy korkép. Na?

Írhatnék még. Csuda jó alkalmazásokról, gyönyörű élményekről, nem elaprózott tervekről, zabálnivaló estékről, miegymás. De lesz még ez téma jobb, ha zárok. Akinek még nem volt ilyen a kezében, itt egy csokor reklám, kb. így fest.

A huszonkettes csapdája

Na, mondom mi az, ami nem sikerült ma. Még két bejegyzést írni. Egyet a csodatelefonról, egyet az új blogomról. Ja-ja, új blog. Emellé, mert nem elég.

Értitek, hogy tárgyrovat, hogy abban a telefon, és a telefon okán az új blog. Mert többek között blogolni is lehet vele okosan. Ha nem lenne, blog sem lenne. Így.

Na nem ment. Szép időnk van ma. Majdnem minden veszprémi ismerősöm lemondta a mát. Ettől nem lett jókedvem.

Több időm sem lett.

Szóval, megajándékoztam magam egy microbloggal. Pontosabban, előző éjszaka RedBullal vállvetve igyekeztem valami vállalhatót összerakni.

Azért volt ez a versenyfutás, mert a szülinapomról már szerettem volna jelentkezni. Úgymond, helyszíni tudósítani.

Csak aztán elszaladt a hét. Lökdösődött is.

Ja, szülinapom van. Szavamra, ez nem az én napom. Tegnap a nagy lelkes sportolás (squash) közben meghúztam a hátam, elég nehéz ülni. Tudnék (sokat) aludni, de mindjárt indulunk (vonattal). Tényleg, még nem mondtam: Pestre. „Lolman” kollegánál lesz, szinte duplaszülinap (lolman barátommal).

Még lehet az én napom. Ha az lesz, azt itt követhetitek.

Kövessétek.

Remélem lesz mit.

(Aztán hazajövök és pótolok. )